Szégyen és gyalázat! Avagy mi történt a győri focival….
„Nehéz dió”- mondhatjuk így is- , de ma már úgy éreztem írnom kell. Hetek óta felzaklatnak a történtek, az, hogy semmire sincs magyarázat, azaz van magyarázat, mert az mindig van…!
Kezdjük a történetet az úgynevezett „szép időkkel” amikor minden a legnagyobb rendben volt Győrben, sőt talán túlzottan is….
2007/2008-as idényben csapatunk csak úgy szárnyalt. Ritkán talált legyőzőre. Kijelenthetjük, hogy hazai pályán szinte veretlenek voltunk, nagy csapatokat söpörtünk le a pályáról több gólos győzelemmel. A csapat tagjai önbizalommal, kedvvel játszottak, látszott, hogy Győrben igazi csapatjáték van.
Csapatunk egy percig sem érezte meg Bajzát Péter hiányát,- akit ma méltán nevezhetünk a csapat gólzsákjának- helyette rutinos fiatalok rúgták a gólokat –gondoljunk csak Völgyi Dániel, Bojan Brnovics bombagóljaira.
Egy szép napon megtörtént Győrben a „csoda”, amelyre 22 éve vártak a győri labdarúgók illetve szurkolók: a csapat bronzérmet szerzett, és ezzel megnyerte a jogot arra, hogy az UEFA nemzetközi porondján megmérettesse magát.
Hihetetlen volt….! Csapatunk egy grúz egyesület ellen kezdte a tornát, a hazai felemás játékot és döntetlent követően idegenben győzelmet arattak, így menetelhettünk tovább.
A következő körben a sorsolás nem nekünk kedvezett: több verhető ellenfelet is találtunk a felsorolt csapatok között, de mi a legnehezebbet kaptunk, eldőlt, hogy „irány a németországi Stuttgart”.
Mindenki várta a meccset, legyen az játékos, szurkoló, illetve láthatóan ebben az időben Győrben többen foglalkoztak a focival és a csapattal mint korábban.
Aztán Stuttgartban elkezdődött a várva várt összecsapás. Talán mi GYŐRIEK vártuk a legjobban ezt a 90 percet. Magam is részese voltam a túrának Gábor barátommal, mindketten úgy gondoltuk bármi lesz az eredmény akkor is megérte eljönni, szurkolni. Akkor ott a Stuttgarti Mercedes Benz arénában jó volt győrinek lenni. Azóta is borzongás fog el ha a meccsre gondolok. Harcolt a csapatunk, hősiesen védekeztünk, koncentráltunk, aminek meg is lett az eredménye. Persze tudtuk, hogy az ETO Parkban két héttel később nehéz meccs vár ránk, illetve azzal is tisztában volt mindenki, hogy a párharcnak nem mi vagyunk az esélyesei, de ezzel akkor senki nem foglalkozott.
2008.08.28 ETO Park, a vártnál kevesebb szurkoló, de ami mindenkit meglepett egységes szurkolói csoport alakult, azért, hogy megmutassuk a németeknek mi is tudunk szurkolni.
A végeredmény 1-4, ami miatt akár szégyenkeznünk is lehetne, de akkor mindenki úgy gondolta nincs miért szégyenkeznünk. A csapat tagjai küzdöttek, tették a dolgukat, de ez akkor kevésnek bizonyult. Szép búcsú volt a nemzetközi kupától.
Itt jegyezném meg, hogy a Stuttgarti út előtt, illetve útközben többször elmondtam Gábor barátomnak, hogy „jó hogy eljöttünk, valamiért úgy érzem mostanában nem lesz ilyenben részünk”….
Akkor nézzük mi a helyzet jelenleg a győri focival?! Röviden az eddig elért eredmények: 13 fordulón vagyunk túl az NB 1-ben és jelenleg stabilan birtokoljuk a 10. helyet, 7 vereséggel „büszkélkedhetünk” amelynek többségét idegenben gyűjtögettük össze. Hazai pályán azért úgy ahogy ment….egészen tegnapig…!
Kezdtük a bajnokságot Szombathelyen a Haladás otthonában. Mindenki tudta, hogy a Hali nem könnyen verhető csapat, hiszen most érkezett a másodosztályból, rendkívül elszántak a játékosai, szuper a szurkolótáboruk. Azért mi reménykedtünk…! Szerettük volna ott elkezdeni ahol tavaly abbahagytuk. Ennek az összecsapásnak is szemlélője voltam és őszintén megmondom kicsit úgy éreztem mintha lenéznénk a Haladás csapatát. Ekkor még bíztunk abban, hogy ez a bajnokság kezdete, menni fog ez nekünk jobban is.
Aztán eljött a második hazai mérkőzés, igazi presztízs meccs a Debrecen csapatával. Mindenki tudta, hogy „ez ma nem a mi meccsünk lesz”. Csapatunk eléggé csapzottá vált a grúziai túra után, sokan bajlódtak súlyos gyomorbántalmakkal. Csak kérdem én, ha beteg a játékos akkor miért vállalja a játékot? Miért nem lehetett azt mondani „sajnáljuk, profi játékosaink többsége beteg, ezért ma a másodosztályú csapatunk lép pályára”. Senki nem szólt volna egy szót sem, de ez így mérhetetlenül égő volt, ráadásul televíziós meccs volt.
Persze mint mindenre erre is megvolt a magyarázat…
Elérkezett a következő hazai meccs, a REAC csapatával. Az eredmény alapján mondhatnánk, hogy „könnyed siker volt”, aki azonban ott volt tudja, hogy a 90. percig meglehetősen nyílt volt a mérkőzés. Bajzát akkor rutinosan két perc alatt eldöntötte a mérkőzést. A szurkolók vastapssal ünnepelték a csapatot, mert hát ugye nekünk szurkolóknak ennyi is elég volt a boldogsághoz. Ilyenkor mindig azt éreztük, hogy „nah majd most feltámad a csapatunk”…
Kaposváron sikerült EGY gólt rúgnunk, ami akkor 3 pontot ért nekünk. Ma joggal mondhatjuk ez is egy fontos meccs volt, fontos 3 pont, főleg ha most valaki a tabellára tekint…
Folytatódott itthon a liga sorozat, immáron a 6.forduló. A Kispest Honvéd csapata ellen játszottunk, és hogy ne csak negatívumot írjak, ez egy igazán jó meccs volt. Látszott, hogy küzd a csapatunk, mennek a támadások, és jött a jó eredmény is. Természetesen újra nagy ünneplés, mintha kupát nyertünk volna, a szurkolók természetesen újra hisznek abban, hogy most megfordul a világ…!
Csapatunk egy héttel később már a Hungária Körúton vendégeskedett. Tény, hogy a MTK csapata egy vitatható büntetővel egy pontot otthon tartott. A véleményem arról a meccsről továbbra is az, hogy bűn-rossz meccs volt, rengeteg hibával. Mindent elárul egy mérkőzésről,hogy a meccs legjobbja a győri csapat védője. Tehát kaphattunk volna még…
Aztán jött az idény fénypontja. Egy gyenge Diósgyőr látogatott hozzánk, akik olyan csapat benyomását keltették bennem, mintha most rángattak volna össze 11 olyan embert az utcáról akik már láttak focilabdát. Rúgtunk 6 gólt, dicséretes teljesítmény volt. Rúghattunk volna többet is, de talán ez nem a mi csapatunk érdeme, sokkal inkább a diósgyőri gárda szégyene.
Aztán jöttek a nagyívű cikkek „az ETO kiütötte ellenfelét”, újra elszállt magától mindenki, mert hát újra sikerült nyerni, sőt fölényesen nyertünk.
Pakson aztán folytatódott az idegenbeli negatív „szégyenszéria”. Persze itt is volt magyarázat…két büntetőrúgást kapott a hazai csapat, és hát mi csak azzal a két góllal kaptunk ki. Ebből szerintem egyetlen egy dolgot kell leszűrni és kiemelni, azt hogy KIKAPTUNK.
Ugyanis a bűntetőből szerzett gólok is gólok. Lehet magyarázkodni, a 3 pont ugyancsak ott maradt idegenben.
Újabb hazai meccs a Zalaegerszeg ellen, kiszenvedett győzelem, újabb 3 pont, ami arra volt elég, hogy nem szakadtunk le a középmezőnytől. A szurkolók már ezen a meccsen hangot adtak az elégedetlenségüknek, transzparenseket helyeztek el a stadion korlátain. Persze ez felháborodást keltett a játékosok körében, illetve a vezetők körében. Itt jön az a kérdés, hogy a szurkoló mikor és hogyan nyilváníthat véleményt?! Többen megtettük a különböző fórumokon, ezzel természetesen nem foglalkozik senki, nem válaszol senki, és továbbra sem történik semmi.
Utazunk a fővárosba, most már jó lenne pontokat is gyűjteni. A meccs előtt újra jönnek a nagyröptű cikkek: „igazi 6 pontos meccs” , „győzni megyünk a vasashoz”.! Valóban 6 pontos meccs volt, hiszen ha kikapunk, akkor leszakadunk még a középmezőnytől is. Harmatgyenge Vasassal álltunk szemben, az első percekben meg is szereztük a győzelmet, Bajzát szemfülessége révén. Örült mindenki, hiszen vezetünk idegenben! Ekkor jött az abnormális lépés, csatár helyett védekező középpályás lép a pályára! De miért? Kitől félünk? Félünk egy ultragyenge vasastól? Meg is lett az eredménye, egy kapott gól, aztán még egy…! Lélektelen, gyenge győri támadások, és vereség. Ekkor már az összes szurkoló meglehetősen ideges volt.
És természetesen a magyarázatok nem maradtak el: „ a csapatkapitányunk újra megsérült, sajnos ez megint meglátszott a játékunkon”, illetve a másik beszólás ami igazán nevetséges, nem is értem, hogy profi labdarugó, hogy nyilatkozhat ilyet: „túl korán rúgtuk a gólt”. Szóval már az sem mindegy mikor rúgunk gólt. Ez ám az igazi profizmus.
Itt jegyezném meg, ami akkor engem nagyon idegesített. Ha kikapunk és égünk akkor azt vállalja az edző is. Vállalja a sikertelenséget, a szégyent, a gyalázatot. Aki anno tudott úszni a sikerben az most tűrje el a rosszalló megjegyzéseket is. Úgy gondolom, hogy a profizmus erről szól, amikor tudom vállalni a hibákat is, szembe tudok nézni a kritikusokkal. Sajnálom, hogy ez egyelőre nem megy Győrben. És, hogy az égést lehessen tetőzni: vereség Fehérváron, vereség itthon a Szpari ellen.
Kedves focis barátném Szandra most írta: „de hát mennyi helyzetünk volt”…hurrááá...ezt a játékot továbbra sem a helyzetekre játsszák.
És akkor a magyar valóság: magyarázkodás - magyarázkodás hátán, most itt fáj, most ott szúrt, nem volt jó a Hold állása. Bárhonnan nézzük, 13 forduló 16 pont meglehetősen kevés.
És mi lesz jövőre? Ez is majd a magyar valóság szerint fog történni: elmegy az edző, hiszen valamiért ő is okolható a negatív teljesítményért, elmegy, átmegy egy másik csapathoz ahol eltölt újabb néhány szép hónapot, meg néhány kevésbé szépet és továbbáll….olyan mint egy mókuskerék. Aztán elmegy néhány játékos, mert nincs rájuk szükség, vagy a játékosoknak nincs szükségük a csapatra, és a sikertelenségre, természetesen ők is továbbállnak, keresnek új csapatot és az élet meg van oldva. Ez a tipikus magyar valóság.
És mit tehet a szurkoló? SEMMIT! Megtehetjük, hogy nem megyünk ki meccsre, nem veszünk bérletet, hiszen senki nem kérte tőlünk, hogy menjünk, mint ahogy Fecó bácsi mondta „el lehet innen menni”! De mi nem akarunk elmenni, számunkra a csapatunk nem olyan mint a fehérnemű, hogy „holnap felhúzok egy másikat”.
Maradok tisztelettel:
Lin